Kezdőlap

Operettszínházi ajánlat

Tisztelt Partnerünk!

Örömmel tájékoztatom, hogy szeptember 22-én, kedden 10:00 órakor megkezdjük a novemberi-decemberi előadásaink jegyértékesítését.

Aranyklub törzskártyával rendelkező Nézőinknek az elővásárlás egy nappal korábban, szeptember 21-én, hétfőn 10:00 órától nyílik meg.

Azonban mindenki előtt beszerezheti személyesen jegyeit szeptember 19-én, szombaton délután évadnyitó bálunk, az Operett Forgatag ideje alatt, melyet az idei évben is a színház előtt, a Nagymező utcában rendezünk meg. Az ingyenes eseményen utcabáli hangulat, dedikálások és számos kedvezmény vár a látogatókra.

Jegyvásárlás innen lesz elérhető.

Színes műsorkínálat

Az operett műfaj kedvelőinek nagy örömére a novemberi hónapot két Kálmán Imre darabbal kezdjük; előbb a Csárdáskirálynő, majd A cirkuszhercegnő kerül színpadra. Az ismert dallamok, az épített díszletek és korabeli jelmezek együtt elevenítik meg előttünk a világhírű szerző alkotásait. Ezt követően pedig a musicalek kerülnek előtérbe: A hagyomány jegyében a Hegedűs a háztetőn klasszikusa november 21-22-én látható, melyet a hó végén a Monte Cristo grófja izgalmas története követ, egy ízig-vérig romantikus musical formájában. December első hétvégéjén Carmennel találkozhatnak a hozzánk látogatók, aki latinos temperamentumával hozza el a déli országok melegét egy tüzes musical keretein belül. A hónap első felében Karácsonyi utazás címmel, egy adventi gálaelőadással nyitjuk az ünnepi időszakot, míg a Kálmán Imre Teátrum színpadán a Kandallós mesék – dalos, mesés szívmelengetés várja a kisebbeket és családjaikat. December második felében a Diótörő balett idén is ünnepi hangulatával és mesés varázslatával hozza el a várva-várt karácsonyt. Az év végét pedig a Ma éjjel táncolnék – BUÉK 2027! című fergeteges Szilveszteri gálaműsorral ünnepeljük. Tartsanak velünk az év legszebb időszakában is!

Évzárás az Operettszínházban

Varázsolja az évzáró ünnepséget valódi prémium élménnyé az Operettszínház lenyűgöző kulisszái között: A Budapesti Operettszínház és a hozzá tartozó Kálmán Imre Teátrum remek helyszínként szolgálhat egy év végi céges rendezvénynek. Amennyiben Önöknél karácsonyi party, esetleg egy vacsorával egybekötött közös előadás látogatás lenne kilátásban, akkor szívesen ajánlom figyelmükbe Színházunkat helyszínként. A Kálmán Imre Teátrumban állófogadásra, egy közös koccintásra, köszöntő beszédekre vagy akár ültetett vacsorára is sor kerülhet. A dolgozók felé nyújtott köszönetnyilvánításra, csapatépítőre így exkluzív környezetben, profi catering szerviz kíséretében kerülhet sor.

 

Tisztelt Kiemelt Partnereink!

Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Budapesti Operettszínház bemutatja legújabb, nagyszabású produkcióját, a „Mindig itt leszünk... Mohács 500” című rockmusicalt.

Mivel Önöket a legszorosabb, kiemelt partnereink között tartjuk számon, szeretnénk ezt a kapcsolatot egy különleges lehetőséggel meghálálni: kizárólag az Önök részére biztosítunk egy exkluzív 30%-os kedvezményt a darab hivatalos premier előadásaira.

Kedvezménykód: Premier

Jegyvásárlásért kattintson ide:

Szeptember 12. (szombat) 19:00 óra: https://operett.jegy.hu/program/mindig-itt-leszunk-mohacs-500-193383/1456164?

Szeptember 13. (vasárnap) 19:00 óra: https://operett.jegy.hu/program/mindig-itt-leszunkmohacs-500-193383/1455445

Szeptember 15. (kedd) 19: 00 óra: https://operett.jegy.hu/program/mindig-itt-leszunkmohacs-500-193383/1456165

Szomor György nagyszabású zenéje, monumentális látvány és nagyszerű színészek garantálják a felejthetetlen estét, amikor megelevenednek a történelemkönyvek lapjai és megismerhetjük az igazi emberi sorsokat.

Ajánljuk minden korosztálynak, akár családi programként is!

Főbb szerepekben: Tassonyi Balázs Kocsis Dénes, Szomor György/Földes Tamás, Sándor Péter/Nagy Lóránt, Nagy Alma Virág/Árki Lili Katalin, Lipics Franciska/Fogl Noémi

A hangulat magáért beszél, ha bepillantana a darabba, itt megteheti:

https://www.youtube.com/watch?v=KUsxEQO4dlc

https://www.youtube.com/watch?v=tvBIFrNNmYg

A jegyek a rendelkezésre álló készlet erejéig elérhetőek, ami nem egyezik meg a szabad ülőhelyek számával, ezért siessenek, hogy bebiztosítsák helyüket! A kedvezmény a VIP páholyokra nem érvényesíthető.

 Csárdáskirálynő.jpg

Tisztelt Kiemelt Partnereink!

Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Budapesti Operettszínház bemutatja legújabb, nagyszabású produkcióját, a „Mindig itt leszünk... Mohács 500” című rockmusicalt.

Mivel Önöket a legszorosabb, kiemelt partnereink között tartjuk számon, szeretnénk ezt a kapcsolatot egy különleges lehetőséggel meghálálni: kizárólag az Önök részére biztosítunk egy exkluzív 30%-os kedvezményt a darab hivatalos premier előadásaira.

Kedvezménykód: Premier

Jegyvásárlásért kattintson ide:

Szeptember 12. (szombat) 19:00 óra: https://operett.jegy.hu/program/mindig-itt-leszunk-mohacs-500-193383/1456164?

Szeptember 13. (vasárnap) 19:00 óra: https://operett.jegy.hu/program/mindig-itt-leszunkmohacs-500-193383/1455445

Szeptember 15. (kedd) 19: 00 óra: https://operett.jegy.hu/program/mindig-itt-leszunkmohacs-500-193383/1456165

Szomor György nagyszabású zenéje, monumentális látvány és nagyszerű színészek garantálják a felejthetetlen estét, amikor megelevenednek a történelemkönyvek lapjai és megismerhetjük az igazi emberi sorsokat.

Ajánljuk minden korosztálynak, akár családi programként is!

Főbb szerepekben: Tassonyi Balázs Kocsis Dénes, Szomor György/Földes Tamás, Sándor Péter/Nagy Lóránt, Nagy Alma Virág/Árki Lili Katalin, Lipics Franciska/Fogl Noémi

A hangulat magáért beszél, ha bepillantana a darabba, itt megteheti:

https://www.youtube.com/watch?v=KUsxEQO4dlc

https://www.youtube.com/watch?v=tvBIFrNNmYg

A jegyek a rendelkezésre álló készlet erejéig elérhetőek, ami nem egyezik meg a szabad ülőhelyek számával, ezért siessenek, hogy bebiztosítsák helyüket! A kedvezmény a VIP páholyokra nem érvényesíthető.

 

 

operett.jpg

Szeretettel várjuk Önöket színházunkban!

Mórucz Tamás | Szervező

Telefonszám: 353-2172

Mobilszám: +36 30/213-01-07

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tisztelt Partnerünk!

A szeptemberi hónappal megnyitjuk a 2026/2027-es színházi évadot a Budapesti Operettszínházban! A szezon során számos musicallel, klasszikus operettekkel, valamint új bemutatókkal várjuk újra Önöket Színházunkban!

Évadnyitási akcióként most kiemelten Partnereinknek alkottuk meg exkluzív Partner Bérletünket, melynek megváltásával 20% kedvezménnyel tekinthetik meg premier előadásainkat!

A kedvezményes bérletáron túlmenően – a bérlet részeként – vezetett kulisszajárásra is biztosítunk lehetőséget, melyre kizárólag vásárlást követően tudnak regisztrálni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

-----

A Partner bérlet tartalma:

Mindig itt leszünk… Mohács 500 (rockmusical): 2026. 09. 21. (hétfő) 19:00 óra

Ragyogó csillagok – A musicalirodalom legszebb dalai (gálaest): 2027. 04. 04. (vasárnap) 19:00 óra

A montmartre-i ibolya (operett): 2027. 06. 01. (kedd) 19:00 óra

Ajándék kulisszajárás*: regisztrációhoz kötött

A bérlet az alábbi linken keresztül vásárolható meg:

https://operett.jegy.hu/seasonticket/partner

A bérletárak már tartalmazzák a kedvezményt, kedvezménykód beírása ebben az esetben nem szükséges.

*A kulisszajárás regisztrációhoz kérjük, írja meg a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, hogy milyen néven vásárolta a bérlet(ek)et, a választott időpontot, valamint egy telefonszámot. A regisztrációt követően rövid időn belül visszaigazoló e-mailt küldünk.

Kulisszajárás időpontok (előadás előtt):

2026. 09. 21. (hétfő) 17:30

2027. 04. 04. (vasárnap) 17:30

2027. 06. 01. (kedd) 17:30

-----

Első premierünk egy ősbemutató, Szomor György Mindig itt leszünk című rockmusicalje lesz, melyet a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából mutatunk be.

A musical műfaj rajongóinak ígér kihagyhatatlan szórakozást a Ragyogó csillagok című musicalgála, amely közkedvelt musicalslágerekből kínál egy egész estére való válogatást.

Kálmán Imre örökségét őrizve a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő és A cirkuszhercegnő után az évadban A montmartre-i ibolya is színpadra kerül.

Szeretettel várjuk Önöket színházunkban a 2026/2027-es évadban is!

 

Mórucz Tamás | Szervező

Telefonszám: 353-2172

Mobilszám: +36 30/213-01-07

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

                                                                    Tisztelt Partnerünk!

Örömmel tájékoztatom, hogy június 25-én, csütörtökön 10:00 órakor megkezdjük a szeptemberi és októberi előadásaink jegyértékesítését.

Aranyklub törzskártyával rendelkező Nézőinknek az elővásárlás egy nappal korábban, június 24-én, szerdán 10:00 órától nyílik meg.

Jegyvásárlás innen lesz elérhető.

-------

2026-2027-es évad: A remény évada

Bár még csak nyár elején járunk, érdemes az őszi napokra gondolva már most betervezni egy-egy zenés, színházi programot. A Budapesti Operettszínházban az új, 2026/2027-es színházi évadban is színes repertoárral várjuk kedves Nézőinket!

Az új évadot szeptemberben rögtön egy premierrel kezdjük: a mohácsi csata 500. évfordulójának alkalmából kerül bemutatásra új rockmusicalünk, Mindig itt leszünk – Mohács 500 címmel. Premier: szeptember 11-én, 19 órától! A darab zenéjét és a dalszövegét írta: Szomor György, rendező: Homonnay Zsolt.

A premiert követően egy klasszikus Kálmán Imre operettel, a Csárdáskirálynővel folytatjuk műsorunkat. Október 8-11. között az idei évad nagy sikerű, új előadása, A cigánybáró lesz színpadon. Az operettek mellett természetesen musicalekkel is készülünk a könnyedebb műfaj kedvelőinek, műsoron lesz a tüzes Carmen, és a Disney-kedvenc A Szépség és a Szörnyeteg előadás is. Továbbá a hónap végén színpadra kerül a magyar operett napja alkalmából már-már hagyománnyá vált Álom, álom, édes álom operettgála, ahol terítéken lesznek a magyar operett legismertebb slágerei, természetesen az alkalomhoz illő díszes kínálatban.

Érdemes tehát velünk indítani az új színházi évadot!

-------

Váltson Ön is bérletet!

Az új műsor jegyeivel együtt lehetőséget kínálunk 2026/27-es bérleteink vásárlására is, melyek a jegyárakhoz mérten jelentős kedvezménnyel válthatók meg a https://operettszinhaz.jegy.hu/seasonticket oldalon keresztül!
Azon kedves Nézőink, akik rendelkeztek 2025/26-os bérlettel, június 23- július 31. között meghosszabbíthatják korábbi helyeiket a fenti linken keresztül.

-------

Repertoár előadásaink szeptemberben és októberben

Mindig itt leszünk – Mohács 500 rockmusical, Csárdáskirálynő operett, A ciágnybáró operett,
Carmen musical, A Szépség és a Szörnyeteg musical
Álom, álom, édes álom operettgála

--------

Fesztiválok az új évad elején

Az új évadot a korábbi évekhez hasonlóan több színházi fesztivállal nyitja meg a Budapesti Operettszínház: szeptember 5-én a Pozsonyi Piknikenszeptember 19-én pedig a saját szervezésű Operett Forgatag utcabálon találkozhatnak velünk! Színházunk mindkét eseményre saját műsorral, számos kedvezménnyel és meglepetéssel készül!
Részletes információkkal a későbbiekben jelentkezünk!

 

Mórucz Tamás | Szervező

Telefonszám: 353-2172

Mobilszám: +36 30/213-01-07

 

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 
     

                                                         

                                                              Tisztelt Partnerünk!

 

Miközben odakint még a nyár legforróbb napjait élvezzük, mi már egy kicsit decemberre készülünk. Nem véletlenül: a Diótörő előadás évről évre a Budapesti Operettszínház legkeresettebb produkciója, a legnépszerűbb időpontok és helyek rendszerint már jóval az ünnepek előtt gazdára találnak. Érdemes időben biztosítani a jegyeket, hogy a család kedvenc adventi programja idén se maradjon ki.

Biztosítsa családja helyét már most a decemberi Diótörő-előadásokra!

Az elmúlt évek kiemelkedő sikere és a decemberi előadások iránti érdeklődés miatt 2026.08.04-én, kedden 10 órától elindul a jegyértékesítés a Budapesti Operettszínház Diótörő előadásaira. Ha szeretné, hogy idén is együtt élhesse át családjával a karácsonyi időszak egyik legszebb színházi élményét, érdemes időben lefoglalni a helyeket.JEGYVÁSÁRLÁS: https://operett.hu/repertoar/diotoro

A Budapesti Operettszínház 2019-ben mutatta be először Harangozó Gyula rendezésében és koreográfiájával a Magyar Táncművészeti Egyetemmel közös produkciót, amely azóta minden decemberben nagy sikerrel tér vissza. Az előadás különlegessége, hogy tiszteletben tartja a klasszikus balett hagyományait, ugyanakkor a történetet a mai gyermekek számára is könnyen átélhetővé teszi: a fantázia birodalmába vezető kaland a jelenből indul, majd kibontakozik a jól ismert mesebeli világ.

A világ egyik legnépszerűbb balettje idén decemberben is ünnepi hangulatot varázsol az Operettszínház színpadára! Váltsa meg jegyét, és élje át velünk a karácsony csodáját!

   diotoro


SZERETETTEL VÁRJUK SZÍNHÁZUNKBAN!

 

Mórucz Tamás | Szervező

Telefonszám: 353-2172

Mobilszám: +36 30/213-01-07

 

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.